ŐSZI TERMÉNY ÉS DÍSZNÖVÉNY KIÁLLÍTÁS

A kispesti Kertbarát Klub szervezésében került sor a 2013. évi őszi termény és dísznövény kiállításra, melyre a második kispesti közösségi kert – az Aranykatica kert – is jelentkezett.

A rendezvény helyszíne a kispesti Vigadó volt. Megtudtuk, hogy a kiállítók száma évről-évre növekszik, ami azt bizonyítja, hogy egyre több növényszerető ember szeretné bemutatni a saját terményeit, ill. dísznövényeit. Csodaszép kiállított termékekkel találkoztunk. A kiállítás hangulata nagyon kellemes volt, sok kedves emberrel ismerkedtünk meg, s tapasztalatuk alapján sokat tanultunk.

Célunk az volt, hogy a látogató közönségnek bemutatkozzunk, az érdeklődők részére tájékoztatást adjunk a közösségi kert működéséről és az eddigi tapasztalatokról.

A számunkra biztosított helyen a legjobb tudásunk szerint állítottuk ki azokat a kertben termelt zöldségeket, fűszernövényeket, melyek számunkra fontosak voltak. Igyekezetünket “szép” díjjal jutalmazták.

A kiállításon önálló kiállítóként részt vett egy kerttársunk is, aki terményein kívül festményeit is bemutatta. Kiállítását KÜLÖNDÍJJAL értékelte a zsűri, amihez ezúton is gratulálunk.

 

 

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>