SÜTŐTÖK

Úgy kezdődött, hogy kisgyerekként utáltam a sütőtököt, pedig ehettük volna novembertől februárig, mert tele volt vele a kertünk. Emlékszem, november elején sárgállott a töktől a kert, mert addigra a leveleket már megcsípte a dér … és a sütőtöknek pont az a jó csípős dér kellett, hogy igazán finom legyen. Szóval, én sem és a tesóim sem akarták megenni ezt a szép sárga valamit, pedig Anyukám többféle elkészítési móddal próbálkozott. Így utólag visszagondolva, nem is értem, miért termesztettünk mégis ennyit. Lehet, hogy a töklámpás miatt? Wink

Lényeg a lényeg, hogy valamikor felnőttként, valahol beleszerettem a sütőtökbe. A nagy pillanatra ugyan nem emlékszem, de szépen lassan egyre többször vágytam rá. Először sülve, aztán főve készítettem, és ahogy jobban megismertem, ennek a ronda, sárga valaminek a szerelmese lettem.

Úgy döntöttem, hogy mindent ki akarok próbálni, ami ezzel a mennyei ízzel párosítható. A sütőtök megsütve önmagában, önmagáért szerethető, azzal a tiszta, egyedi, semmivel össze nem hasonlítható zamatával. A krémlevesben a fincsi édeskés íze a sós, borsos fűszerekkel elegyítve, esetleg füstölt sült szalonnadarabkákkal párosítva, mennyei kombinációt varázsol a szánkba. A süteményben pedig titokzatos. Titokzatos, hiszen ha nem tudod, hogy miből készült a süti, nem ismered fel első ízlelésre; viszont biztosíthatlak: tutira izgalmas a találkozás Wink

A sütőtökből készült ételek tárháza óriási és én ebből keveset ismerek, mert a nagy szerelem kezdete óta még nem telt el annyira sok idő. No meg, nem ehet minden nap sütőtököt az ember Undecided. Ráadásul a család most barátkozik egy-egy ízkombinációval, ezért össze kell hangolni a  kívánságokat étkezések terén is. Ugyanakkor azt gondolom, az is nagy eredmény, hogy a gyerkőcök – valamilyen formában – elfogyasztják a vitaminban gazdag sárga zöldséget, sőt nagyon ízlik nekik az általam elkészített sütőtökös finomság. A sütemény például kicsik és nagyok kedvence!Wink

… de mivel imádok új ételt készíteni, új receptet kipróbálni, így folyamatosan bővül a recepttékám.

Próbáld ki Te is ezeket és/vagy ajánlj a kedvenceidből nekünk. :)

Sütőtökös süti 

 

kicsit zöld, kicsit éretlen, de a mienk Laughing

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>